3 éve történt....

Három éve történt....egy szép tavaszi napon, amikor kislányunk elhatározta, hogy megismerné kívülről a világot, és a szüleit. Persze ekkor még csak készülődött, hiszen valójában másodikán született. De számomra meghatározó volt ez a nap.
2007 május első napja, kicsit hideg, de kellemes napsütéssel kezdődött. És elhatároztuk, hogy Pérre megyünk a repülősnapra. Azért is ide, mert innen ha kell hamar beérhetünk a kórházba. Élveztük a jó levegőt, beszélgettünk a barátokkal, jól éreztük magunkat. És annak ellenére, hogy a 40. hetemet tapostam, jól bírtam, 3-4 órát sétáltam, álldogáltam. Este, vacsorára anyuékhoz voltunk "hivatalosak". Jó kis hazai pörkölt, be is vágtam egy szép adagot. Mintha éreztem volna, hogy ez lesz az utolsó normális adagom így pocakosan. Fáradt voltam, úgyhogy egy kis beszélgetés után haza is indultunk, és csak egy forró zuhanyra vágytam. Nagyon jól esett, aztán törölközéskor olyan nyilalást, erős görcsöt éreztem a hasamban, hogy nem bírtam kiegyenesedni, ezerszer erősebb volt, mint a fájások. Ezután viszont nem történt semmi. Úgyhogy lefeküdtem, majd néhány perc múlva görcs, aztán később megint, gondoltam odarakom az órát, és figyelem, hát igen ezek azok a "kezdő" tízpercesek. Nem tudtam meddig tart, mikor indulhat be a szülés, de abban biztos voltam, hogy holnap már a karomban tarthatom. Egész éjjel küzködtem, nagyon erős fájásokkal...ezt így utólag összehasonlításképpen az 5 percesekkel, amiket sokkal gyengébbnek éreztem.
2007. május 2.
Reggel még mindig 10 percesek, és végre úgy 10 körül 5 percesekre váltott. De ennyit a számadatokról, az érzés az csodálatos, még ha a fájás nem is kellemes, de a várakozás után végre tudni, hogy nemsokára megláthatom a gyermekem, nagyon jó érzés.
A kórházba egy órakor indultunk, és fél 2-kor fel is vettek, a szokásos macera, előkészítés, és végre nyugodt körülmények közt a vajúdószobában folytathattuk a megpróbáltatásokat.
A vajúdás haladt normál ütemben, majd 2 tolófájásra 19.09 perckor meg is született kis tündérkénk: Regina.
Csodálatos, felemelő érzés volt, nem tudom szavakba önteni. És egy kép él nagyon élesen az emlékezetemben: Még a szülőszobán, amíg engem összevarrtak, figyeltem a családom. Apa, és kezében a kislányával, nyugalom és boldogság árasztotta el a szobát.

Nekünk erről szól a majális. Azóta minden éven Pérre megyünk, ma is így tettünk, de mostmár a 3 éves kislányunkkal.